Maróti Gábor


A Metodológia és a Kutatásmódszertan tárgy

felsőoktatási kompetenciakimenete



Metodológia 1.
A kurzus résztvevői teológushallgatók. A félév során forráskutatási és alkalmazási gyakorlatok során képessé válnak a tudományos és ismeretterjesztő szintű források alkalmazásorientált elkülönítésére és alapkutatására. A forrásgyűjtési és műfajelméleti ismeretek felhasználásával a Hallgató hatékonyan tud együttműködni a szakdolgozati konzultációk során kialakított gyakorlati lépésekkel.
Metodológia 2.
A lelkipásztor képzésben résztvevő hallgatók tudományos feladatait elsősorban a teológiai források határozzák meg. A kurzus során tudományelméleti és tudományfilozófiai ismeretekre alapított konkrét szövegműveleti gyakorlatok segítségével válik képessé a Hallgató a teológiai szakmódszertanra jellemző tudományos kutatási - és szöveges feladatok elvégzésére.
Kutatásmódszertan 1.
A tudományos kutatás megalapozó periódusa a források és a műfajok megismerése. A kurzuson résztvevő hallgatók az episztemiológiai és szövegtani ismereteken keresztül hatékonyan tudják az általuk választott tudományos programokhoz adaptálni az egyes kutatási műveleteket, archivisztikai és könyvtárállományi; valamint a vizsgált kérdés speciális forrásainak felkutatásával és alkalmazásával, figyelembe véve a vonatkozó módszertani, művészetelméleti és tudományetikai elveket.
Kutatásmódszertan 2.
Az évközi beadandó követelmények és a szakdolgozat tudományos alkalmazás elvárásai szövegkritikai és tudományelméleti ismereteket igényelnek. A kurzus hallgatói elsajátítják azokat a szövegszintetizációs és indukciós képességeket, amelyek lehetővé teszik számukra az adott szak kimeneti követelményeinek megfelelő színvonalú tudományos kutatási tevékenység módszertanilag helyes elvégzését.

Visszaélés jelentése Bővebb információ