DICTAMEN CIVILIS

időszakosan megjelenő online tudományos folyóirat

Impresszum:
Szerkesztő, üzemeltető: Dr. Richter Viktória
Kiadó: Dictamen Civilis Folyóirat
Elérhetősége: dictamencivilis@gmail.com

HU ISSN: 3003-969X

*   *   *   *   *

2019/2.

Andor Péter

Az európai középkor legmagasabb kultúraszervező hagyománya

Európa déli és nyugati peremén a nyugati, latin kereszténységhez tartozó országokban a 11–13. században egymás után sorra alakultak azok a nagy vonzáskörzettel bíró oktatási intézmények, amelyekben az akkor még egységesnek tekinthető "keresztény Európa" tanulni vágyó s az egyházi rendbe tartozó ifjai a tudományok "egyetemességét" felső fokon elsajátíthatták. A középkor egyetemei szerves fejlődéssel, fokozatosan jöttek létre a tanulni vágyó fiataloknak a választott tanárok körüli spontán tömörülésével. Ez az időszak az európai egyetemek születésének korszaka. Az európai középkor legjelentősebb és legmaradandóbb alkotásai közé tartoznak azok az univerzitások, amelyek rövid időn belül egyes tudományágak európai hírű központjaivá váltak, mint például Bologna a jogi, Párizs a teológiai és filozófiai tudományokénak. Itáliában Salerno egyetemén indult meg az orvosi tudományok magas szintű oktatása. Az egyetemek elsősorban az uralkodók kezdeményezéséből alakultak meg, s nyerték el a pápai vagy császári jóváhagyást működésükhöz. Fontos volt természetesen az a közeg is, amelyet a fejlődésnek indult középkori városok jelentettek számukra. A város és egyeteme általában együtt, egymást segítve fejlődött, még akkor is, ha az autonóm intézmény és a városi önkormányzat, a diákság és a városi polgárság között esetenként konfliktusok támadtak. A korai időszakban úgy is létrejöttek egyetemek, hogy a tanárok és diákok egy része elhagyta az alma matert, és egy másik városba vándorolva új tudományos központot szervezett. Ilyen elvándorlással született Padova és Cambridge (Bolognából, illetve Oxfordból kivált) egyeteme.

A Rajnától keletre és az Alpoktól északra azonban évszázadokon át nem volt más választásuk a tanulni vágyóknak, mint hogy útra kelve, az előbbi egyetemek valamelyikére iratkozzanak be. A külföldi egyetemjárás, a peregrináció Közép-Európa valamennyi népénél, így a magyarnál is a felsőfokú tanulás alapvető módja maradt egészen az újkorig, sőt sok helyen a 20. századig. Magyar klerikusokat kezdettől fogva ott találunk a nagy európai egyetemeken. A kitűnő francia kapcsolatokkal rendelkező III. Béla magyar király számos főpapja tanult Párizsban, és a legrégibb fennmaradt magyar gesta szerzője, P mester, akit a magyar történeti irodalom Anonymusként ismer, szintén utal párizsi tanulmányaira. A 12. század végén tanult Oxfordban Magyarországi Miklós, és nagyon nagy számban voltak magyarok a 13. század elején Bolognában, ahonnan Paulus Hungarus azért tért vissza hazájába, hogy megszervezze a domonkos rend magyar tartományát.

Határ Dénes

Az európai egyetemek története

Vannak ugyan olyan könyvek, amelyekben az ókorban működő egyetemekről olvashatunk, de a kérdéskörrel alaposabban foglalkozó szakemberek szerint ez tévedés. Ők megalapozottan gondolják úgy, hogy az egyetem a nyugati civilizáció terméke. Kialakulása azzal magyarázható, hogy a 12–13. század fordulóján, vagyis a középkori kultúra igazi felvirágzása idején itt jelent meg az igény arra, hogy a felhalmozott tudásanyagot szervezett formában tegyék hozzáférhetővé viszonylag szélesebb körben. Az akkori Európa legfejlettebb déli részén már orvosi és jogi ismereteket is közvetíteni tudó iskolákból itt alakultak ki az első egyetemek. Egy időben első gyanánt a Bolognában megalakultat emlegették, s 1088-at tekintették a megalakulás évének. Kiderült azonban, hogy ez a dátum egy későbbi mítoszgyártás eredménye. (Ilyenekben bővelkedik az egyetem-történet: a párizsi egyetem megalapítását nem kevésbé megalapozatlanul a 8. században élt Nagy Károly frank királynak tulajdonították, az oxfordi egyetem létrejöttét a 9. századra tették, s mint látni fogjuk nálunk sem hiányzik a dicső múlt megteremtésének igénye.) Évszámhoz tehát nem is lehet mindig kötni az eseményeket, de az bizonyos, hogy 1200–1230 között jöttek létre Bologna, Párizs, Montpellier és Oxford városában az első egyetemek, s ezek hamarosan elnyerték a pápai jóváhagyást is. Az így létrejött közösségek ugyanis az egyetemesség egyik fontos jegyeként egyéb előjogokkal is egybekötötten a pápa joghatósága alatt álltak. Az universitas névben ez a nemzetközi jelleg tükröződött, vagyis az, hogy a hallgatóság nem egy városból, vagy régióból verbuválódott, hanem Európa bármely részéből. De kifejeződhetett a névben az is, hogy az oktatott tárgyak a tudás teljességét próbálták felölelni. A nagyon gyakran használt universitas magistrorum et scolarium (mesterek és diákok közössége) ugyanakkor e két csoport szerves összetartozására, érdekazonosságára utal. Nagyon gyakran emlegették még a korban studium generale-ként  is az intézményt, amely ugyancsak erre az egyetemességre utal. A 13. század első évtizedeiben kialakult nagy intézményekben törvényszerűen kisebb egységeknek is meg kellet szerveződniük, amelyekben egy tudományterület oktatása zajlott le. Nagyon koránról vannak adatok az ilyen egységek működéséről, amelyeket karoknak (facultas) neveztek. Ezek a felsorolt nagy egyetemek mindegyikén kimutathatók, de szerveződésük már nem volt egységes. A később megalakultak közül a legtöbben a párizsi mintát követték, amely négy karból állt. Mindennek alapja az artes fakultás volt, amely a hét szabad művészetről, vagy tudományról kapta a nevét, s amely olyan tudásanyag elsajátítását tette lehetővé, amely képessé tett a magasabbnak tekintett fakultások valamelyikén történő továbbtanulásra. Ezt a később sok helyütt filozófiai karnak nevezettet tekinthetjük a bölcsészkarok elődjének. Ezekhez csatlakozott a jogi (világi és egyházi), továbbá az orvosi és a teológiai kar. A másik nagy mintát Bologna szolgáltatta, ahol nagy egyetemen belül valójában két egyetem működött. Az universitas artistarum et medicorum-ban egy szervezetben voltak a bölcsészek és az orvosok, míg a másik az universitas logistarum volt, amelyben a jogászok folytatták tanulmányaikat. Érdemes tudni ehhez, hogy a két legrégibb itáliai egyetemen Bolognában és Páduában nem működött teológiai kar, a magasabb rendű teológiai tanulmányok színterei Itáliában a különböző szerzetesrendek főiskolái voltak. Mindez összefüggött azzal is, hogy a legmagasabbnak tekintett kar működésére a teológiai oktatás egyneműségének és tisztaságának védelmében csak vonakodva adott engedélyt a pápa: 1348, vagyis a prágai egyetem megalakulása előtt teológiai kar csak Párizsban és Oxfordban működött.

Tallin András

A középkori egyetemi oktatás II / quadrivium

A quadrivium három összefüggő területén (aritmetika, musica , geometria) kevésbé jelentek meg éles konfliktusok. Euklidésztől, Boethiustól származó szövegek, valamint a harmóniára vonatkozó Pythagorásztól származó elképzelések alapján tanították ezeket a diszciplínákat a tanulmányi célokra készült kivonatok, vagy összefoglalások alapján, amelyek eredeti megfontolásokat nem tettek hozzá az örökölt tudáshoz. Időnként a viták kereszttüzébe került ugyanakkor az asztrológia, amelynek a teológusok nem csupán pogány eredetét rótták fel, hanem azt is, hogy több képviselője hajlamos volt a természeti vagy történeti eseményeket az égitestek hatására visszavezetni. Ez természetesen komoly kérdéseket vetett fel az isteni gondviselés, az emberi sorsot alakító tényezők, és a szabad akarat tekintetében. A 15. század derekától ugyanakkor megjelentek olyan elképzelések is, amelyek a geocentrikus ptolemaioszi világképet megkérdőjelező Kopernikusz számára ösztönzést jelentettek.

Mivel az artes fakultásra ráépülő karokon (jog, orvostudomány, teológia) oktatott tárgyak sorra vételét nem tekinthetjük feladatunknak, célszerű néhány szót a tanítás hogyanjáról szólnunk. A kar élén álló dékán által felügyelt, de viszonylagos autonómiával kibontakozó oktatási folyamat középpontjában a magiszterek, vagy a doktori fokozattal rendelkező professzorok által tartott előadások álltak. Ők az imént említett szövegeket tartalmazó összefoglalásokból olvastak fel (lectio), majd az olvasottakhoz magyarázatokat fűztek. A források szerint mindez diktálásszerű, lassú tempóban történt, ami egyfelől nagyon iskolás lehetett, másfelől viszont lehetővé tette a pontos jegyzetelést.    Magasabb szintet jelentettek természetesen a nagy gyakorisággal, hetente vagy kéthetente tartott disputációk, amelyeken való aktív részvétel a tudományos fokozat megszerzésének feltétele volt. Ezeknek volt olyan típusa is, amelyen bárki, bármilyen kérdés felvetésével részt vehetett. A rendes disputák fegyelmezettebb keretek között zajlottak, s az újító szellemű emberek számára sokszor túl formalizáltak voltak. A fentiekben leírtak alapján az a benyomás keletkezhet, hogy a középkori egyetemek nem csupán időigényes, hanem nagy fegyelmezettséget igénylő intézmények is voltak. Enyhíti ezt a képet, ha figyelembe vesszük, hogy a beiratkozottak egészen kis százaléka járta végig a magasabb fakultáson a doktori cím megszerzéséig a felsorolt fokozatokat. Ezt lényegében csak azok tették meg, akik egyetemi karrierre vágytak. A beiratkozottak mintegy 60 százaléka lehetett a becslések szerint olyan, aki valamelyes elemi ismeretek birtokában beiratkozott, s rövidebb-hosszabb időt különféle előadások hallgatásával eltöltött az intézményben. További 25 százaléknyi lehetett az aránya azoknak, akik az artes fakultáson baccalaureusok lettek, ami a mai érettséginek felel meg, de nem haladta meg a 10 százalékot azok aránya sem, akik magiszteri fokozatot szereztek.

Maróti Gábor

Institution de liturgie médiévale et d'histoire de la musique

L'ancienne institution de l'organisation de l'enseignement supérieur est la schola cantorum. Cette institution n'est pas seulement une école de chant, mais aussi toutes les sciences. La connaissance et la spiritualité prévalent à un niveau élevé. Église et science dans l'unité, unité d'intérêt. Moyen Âge et science avec la musique liturgique et la composition de l'église et de l'école. L'évolution du culte grégorien des ensembles après tous les modèles de fonctionnement précédents.

Au cours de la cérémonie, histoire de l'institution, philosophie de la liturgie et de la musique dans une unité d'enseignement. La créativité et l'art apparaissent dans le temple. Un développement cohérent et indépendant, une formule subordonnée et une liberté artistique s'opèrent.

Le développement de la liturgie et de l'institution fait avancer la musique et la science musicale. La collaboration naturelle entre l'institution et les arts se poursuit. La tâche est définitive et rétroactive, typiquement la musique historique institutionnelle.