Európa kulturális meghatározása és művelődéstörténeti helyzete

Ma már nyilvánvaló, hogy a régi évszázadok természetkezelési tapasztalatainak, természetvédelmi parancsainak, az ember önkorlátozó készségének sokaságát tárolják a művelődés szférái – mítoszok, vallások, irodalmak, szokásrendek, toposzok, szimbólumok stb. A táj felfedezései és allegóriái ugyanúgy részei lettek a művelődéstörténetnek (is), mint a régi korszakok tudatvilágában a tájhoz fűződő történeti és irodalmi emlékek kultikus és reális szférái. A korszak másik nagy, régióinkhoz kapcsolódó kihívása Európa önazonossága. Az, hogy Európa mint történeti és kulturális egység miként hordja változatosságában is közös lényegét. Az új évezred küszöbén Európa meg akarja érteni és fogalmazni saját kultúráját mint az integráció egyik legfontosabb komponensét. A művelődéstörténet a leíró jellegű diszciplínából a művelődést működésében, funkciójában vizsgáló diszciplína lett. S mint ilyen szinte korlátlanul él a nyugati világ technikai felszereltségének és könyvpiacainak lehetőségeivel. A fejlődés gyorsaságára e téren jellemző, hogy amíg például 1983-ban a Bécs felmentésének emlékére rendezett bécsi kiállításon nagy újdonságnak számított, hogy a tárgyak, képek, installációk részleteit a termek bejáratánál felfüggesztett monitorok vetítették a látogatók elé, ma már a számítógépek segítségével bárki felnagyíthatja magának és forgathatja, „kézbeveheti” a kiállított tárgyakat, lapozgathatja a könyveket, megkapva hozzá a megfelelő tájékoztatást és irodalmat is. A múzeumok árudái pedig életkor és műveltség szerint megcélzott rétegeknek szánt kiadványaikban, a kiállított tárgyakat összerakva és életképekben elrendezve nyújtják át látogatóiknak egyegy korszak művelődéstörténetét. * Magyarországon a művelődéstörténeti kutatás szűkebb értelemben egyidős a Magyar Tudományos Akadémia megalapításával. A professzionális társadalomtudományok kialakulásával együtt fejlődött, és koronként eltérő szemléletekben, de mindig is követte a Iskolakultúra 2000/4 33 A korszak egyik nagy kihívása a környezetpusztulás megállítása. Ma már nyilvánvaló, hogy a régi évszázadok természetkezelési tapasztalatainak, természetvédelmi parancsainak, az ember önkorlátozó készségének sokaságát tárolják a művelődés szférái – mítoszok, vallások, irodalmak, szokásrendek, toposzok, szimbólumok stb. A táj felfedezései és allegóriái ugyanúgy részei lettek a művelődéstörténetnek (is), mint a régi korszakok tudatvilágában a tájhoz fűződő történeti és irodalmi emlékek kultikus és reális szférái. R. Várkonyi Ágnes: A művelődéstörténet helyzete tudományfejlődés kettős menetét, részt vett a tudományok nagyfokú differenciálódásában és ugyanakkor a szakágazatok között az integráció egyik lényeges, összekötő tényezője volt. Bár a társadalomtudományokkal együtt a művelődéstörténeti kutatásokra is hatottak az ismert körülmények – a korlátozások és az anyagi erőforrások beszűkülése –, a művelődéstörténeti kutatások folyamatossága a rendszerváltás után nem szakadt meg, hanem rendkívüli mértékben kiterjedt és sokrétűvé vált. Tovább működtek régi intézményei és egyes szakterületeit felölelő bizottságai és műhelyei. Így az 1981-ben alapított és jelenleg is az ország egyetlen Művelődéstörténeti tanszéke (ELTE)*, otthont adva a művelődéstörténeti doktori iskolának is.

Kelemen Eszter Gréta

Klasszicizmus és felvilágosodás a 17. századtól?

A felvilágosodás szellemi és politikai mozgalmával párhuzamos művészeti irányt — egymással párhuzamosan — a klasszicizmus, valamint a szentimentalizmus képviselte. A klasszicizmusban racionalizmus és normativitás fejeződik ki, amelyek a felvilágosodásnak is vezéreszményei voltak. A racionális világszemlélet és a vele együtt járó szatirikus, didaktikus vagy filozofikus jelleg a felvilágosodás írói közül elsősorban a francia Voltaire és az angol Pope művészetét hatotta át.

A klasszicizmus a XVII. századi, franciaországi virágzása után is tovább élt, és összesen mintegy két évszázadon át maradt fenn (kb. 1630—1830 között), ez idő alatt Európa meghatározó művészeti stílusirányzata volt. Uralma nem volt teljes körű, mellette a kései reneszánsz, a barokk, a rokokó, a szentimentalizmus, majd a romantika is élt. Folyamatos jelenlétét az antik művészeteszmény újabb és újabb változatai, a klasszikus művek és műfajok újabb értelmezései biztosították. Új lendületet adtak 1750-ben az ókori Pompei területén folytatott ásatások is, majd a nagy francia Enciklopédia kiadása, illetve 1785-ben a francia David (Jacques Louis, 1748—1825) A Horatiusok esküje c. nagy érdeklődést kiváltó festménye. Az antikvitás értékvilágának csúcsán a XVIII. századi ember az egyszerűséget, a harmóniát és az igazságot látta. A német művészettörténész Winckelmann a "nemes egyszerűség és csendes nagyság" érvényesülését értékelte az ókor művészetében.

A polgári klasszicizmus (főként az ókori egyiptomi formák felújításával) Napóleon korában az "empire" ('császári') stílusában él tovább — főleg a belsőépítészetben és a bútoriparban —, és csak 1820 körül adja át a helyét a romantikának. A francia klasszicizmus elsősorban a latin ókor örökösének vallotta magát, a német klasszika a görög művészetben lelte meg elődjét.

Maróti Gábor

A Te Deum gregorián formatörténete, zeneirodalmi és liturgikus szerepe

A gregorián repertoár műfajelméleti módszertana alapján a zsoltár-recitációhoz soroljuk rendszertani szempontból az egyébként himnusznak tekintett Te Deum éneket, amely a római liturgiában önálló tételként is funkcionál. A műfaji besorolás oka elsősorban az elterjedt dallam szerkezete és előadásmódja. A szöveg és általában a tétel történetét illetően több feltételezést ismerünk. Leginkább Szent Ágostonhoz és Ambrushoz kötik az eredetét, de egyes szövegrészletekkel 3. századi liturgikus töredékekben is találkozunk (prefációk, húsvéti eukarisztikus imák). A jelenleg alkalmazott szöveg a Sacramentarium Gregorianum szövegalkalmazási korszakában (7. század) már megszilárdult, de a feltevésekkel akár egyetértésben is ki kell jelenteni, hogy jelenleg ismeretlen a himnusz szerzője. Szent Benedek Regulája már előírja a vasárnapi és ünnepi zsolozsma végzése során, de a pontos szöveget és a szerzőt nem közli. A megszokott liturgikus helye a hajnali imaóra volt, de körmeneteknél és nem egyházi eseményeknél is elénekelték hálából.

Zenei szerkezete általában 3 fő szakaszt és dallamelemet tartalmaz, amelyek zsoltár tónusok hangkészletét alkalmazzák (a magyarországi gregorián Te Deum érdekessége, hogy 4 dallamszakaszból áll), tehát olyan a dallamképlete, mintha a szöveget egy-egy zsoltártónusra osztották volna az előadáshoz. Ez a dallamalkalmazás indokolja, hogy a gregorián szerkezeti rendszertanban a zsoltár-recitációhoz soroljuk.

A gregorián dallamokon és egyéb tonális elemeken belül a Te Deum himnusz az egyik legnépszerűbben előadott és hallgatott önálló liturgikus tétellé fejlődött kompozíció. Annak ellenére, hogy a II. Vatikáni zsinatig a római liturgia anyanyelve és egyetlen hivatalos irodalmi alkalmazási fóruma a latin nyelv volt; már a középkorban is léteztek anyanyelvi fordításai. Ez szép példája annak, hogy az egyházzene a liturgiában történő tevékeny és tudatos krisztushívői magatartás fejlődését szolgálta a múltban és segíti ma is, hasonlóan a szintén zsinati nyelvreform előtt akár évszázadokon anyanyelven előadott népénekek alkalmazásához. Az egyházi zenére általánosan is jellemző volt a népek lelki igényeihez való alkalmazkodás, ugyanis már nagyon korán beszűrődtek a hivatalos liturgiába az egyes népek nyelvén előadott nem közvetlenül kinyilatkoztatott forrásból kiinduló, anyanyelven megszólaló népi imák és énekek, melyek nemcsak a liturgikus néphagyományban, hanem a nyilvános és rendes istentiszteleti fórumokon is alkalmazást nyertek.

A Te Deum himnusz eredeti szerzői anonimitásából később kiléptek azok a barokk zeneszerzők, akik számunkra ismert és híressé vált Te Deumokat komponáltak. Közülük a legnépszerűbb alkotás Carissimi tanítványa a francia Marc-Antoine Charpentier (1645/50?-1704) barokk zeneszerző által 1690-ben komponált mű, amely leginkább az Eurovizio szignáljaként ismert, ami ennek az alkotásnak a „Prelude” tételét alkalmazza főtémaként de orgona átirata is gyakran hallható. Ez a mű eredetileg 4 trombitára és kórusra készült (később komponálták a 3 trombitára átültetett katonai átiratot). A műben áriák, kórustételek és recitativók váltakoznak.

A jelenlegi liturgiában a jóváhagyott egyházzenei gyűjtemények között találhatjuk a népnyelvi verzióját. A Szent Vagy Uram népénektár 276-a jelű éneke, orgonakísérete Harmat Artúr harmonizációjában terjedt el.

Keresztes Antónia

A romantikus stílus szobrászata és a 19. századi új tendenciák

A szobrászatban megjelenik a politika és a historizmus; a szimbolikus ábrázolások a szabadsághoz, a nemzeti és történelmi témákhoz kapcsolódnak. A nemzet nagyjait (költők, tudósok, hadvezérek, államférfiak) emlékműszobrok örökítik meg. A fő és mellékalakok egyaránt fontosak, és mozdulataik szenvedélyes érzelmeket, indulatokat fejeznek ki.

A 19. század második harmadában megváltozik a szobrászat helyzete és szerepe. Az egyházi szobrászat egyre jobban háttérbe szorul, az új tendenciák inkább a síremlékszobrászat terén jelentkeznek. A világi panteonok eszmei programjában a nemzeti dicsőség, a kimagasló egyének jelentősége kerül megörökítésre, noha ilyen együttes már korábban is keletkezett, például a római Pantheonban, vagy a párizsi Panthéon és a londoni Westminster síremléksorozatában (jórészt 1780 és 1820 között). Tipikusan romantikus együttes a németországi Walhalla szobrászata, ahol szinte az egyetemesség igényével fellépő programban kapnak domináló helyet a német történelem és mitológia szereplői. Mellé állítható a müncheni Bavaria-szobor (1837-1848), amelynek közeli rokona a jóval későbben fel állított New York-i Szabadság-szobor.

A kor szobrászata a nemzethez és főleg a szabadságeszményhez való kötöttségével már eltávolodott a klasszika személytelen és többnyire időtlen tartalmától. A heroizálás minden területre kiterjedő igényével és a polgári társadalom különféle eszményeinek dicsőítésével kapcsolatos a köztéren elhelyezett emlékműszobrászat gazdag virágzása. Az eszmei igényen kívül a városrendezési szempontok is megkívánták egy nagyméretű szobornak hangsúlyt adó, léptéket megszabó szerepeltetését. Így válik a köztéri szobrászat az egész 19. század jellegzetes műfajává. A festészetben előtérbe kerül a történelmi téma, az életkép, as festői elem hangsúlya, a fény-árnyék kontraszt, a drámai helyzetet, szenvedélyes, indulatos jelenetet. A festészetben a romantika nagy mesterei a szenvedély hőfokán felizzó érzelem sorsdöntő pillanatait mutatják be. Kitűnő példa rá Delacroix-tól A Szabadság vezeti a népet vagy Géricault-tól a hajótörés tragédiáját megjelenítő A Meduza tutaja. A táj az érzelem kifejezését segíti. Az alkotókat izgatja az orientalizmus (Kelet), a végtelen igézete; a rom is a hangulatkeltés egyik fontos eleme. A magyar romantikus festészet a nemzeti múlt sorsdöntő eseményeivel foglalkozik; összefonódik a historizmussal és az akadémizmussal.

A romantikus művészek feszültségkeltésre, a szélsőségek ábrázolására törekedtek, áttörik a hangnemek közti határokat. A kitartott bővítésekkel elodázzák a lezárást, a zenei formákat kibővítik. Kedvelik a szélsőséges hangulatok ábrázolását, a hosszú dallamíveket. Akárcsak az irodalomban, előtérbe kerülnek a nemzeti vonások, tánc és ritmus. Ez az opera virágkora. A zeneszerzők programzenét írtak; zenei eszközökkel mondtak el egy történetet, úgy hogy képszerű érzeteket igyekezett ébreszteni.

Dárdai Ágnes

A magyarországi impresszionizmus megjelenése és művészeti előzményei

A hazai impresszionizmus nagyon korán, már a XIX. század közepén kialakul, de az átütő győzelmet csak — fél évszázad elteltével — a Nyugat hozza magával. Legjelentősebb impresszionista költőink Tóth Árpád és Juhász Gyula. A magyar epikában is kialakul az impresszionista stílus, elsősorban Krúdy Gyula művészetében kap helyet. Az impresszionista hangulatlírát már Vajda János és Arany János verseiben is fellelhetjük.

Vajda János (1827—1897) költő és publicista, a modern magyar líra egyik úttörője. A Petőfi-féle látomásköltészet továbbfejlesztője, a hangulatlíra (pl. Sirámok, 1850) és a szimbolikus kifejezésmód kialakítója a magyar irodalomban. Romantikus alkat, magasztos eszmék vezérlik, de költői, magánéleti és közéleti-politikai téren egyaránt a magány jutott osztályrészéül. Finom árnyaltságú leíró verseit is rendszerint bölcseleti kérdés felvetésével zárja. Poétai látomásai az érzelmi feszültség tetőpontján születnek meg, azoknak mintegy lecsengéseiként. Hangnemében a felfokozott pátosz és a szelídség egyaránt megjelenik. Legismertebb költeményei: Húsz év múlva (1876),Az üstökös (1882), Nádas tavon (1888).

Arany János később, az Őszikék ciklusával (1877—1880) lép a költői hangulatfestés területére, az "öregkori" líra lecsendesült, leegyszerűsödött darabjaiban. Reviczky Gyula (1855—1889) impresszionista-szimbolikus költemények szerzője. Verseinek zenéje finom, légies. Kerüli a népieskedést — szembefordulva az ő korában már teljesen kiüresedett népnemzetieskedéssel —, és újszerű kifejezésmódot alakít ki.

Vargha Gyula (1853—1929) népnemzeti költőként indul, majd a francia parnasszizmust követi, és impresszionista lírát alkot. Verseinek jellegzetes tárgya a természeti szép. Az impresszionista stíluselemek a prózájban, pl. Thury Zoltán és Justh Zsigmond írásaiban is jelentkeznek. Krúdy Gyula lírai epikát, nosztalgikus művilágot teremtett. A múlt és az álom képeinek megjelenése, időtlensége, könnyedsége, líraisága jellemzi írásait. Műveit a hangulatfestés kivételes szerepe köti erősen az impresszionizmushoz. Ilyen hatású technikai eszközei: a szövegfonetika célzatossága, a laza mellérendelés, a névszói stílus, valamint a jelzős szerkezetek és képek túlsúlya.

Ady Endre a szimbolikus-szecessziós keretek közt az impresszionizmus eszközeivel is él. Pl. a Párisban járt az ősz c. versében (1906) egyetlen varázsos pillanat kapcsán érzékelteti és tudatosítja az elmúlás fenyegetését.

Juhász Gyula (1883—1937) a Nyugat nemzedékének lírikusa, kivételes érzékenységű, romantikus alkatú személyiség. Magasztos eszmék (emberszeretet, hazafiság, forradalmiság) állnak értékrendje csúcsán. Szerelmi lírájában is kivételes mélységű érzelemvilága tükröződik. Művészi pályája azonban derékba tört, a rendkívül tehetséges fiatalemberből ezért végül a magány és a kilátástalanság lélekben hamar megrokkant megverselője lesz. Elsősorban kivételes formaérzéke, az érzelmek és hangulatok plasztikus, árnyalt kifejezése teszi széles körben népszerűvé. Különleges atmoszférájú költeményeiből: Tiszai csönd (1910), Milyen volt ... (1912), Anna örök (1926).

Tóth Árpád (1886—1928) szelíd szavú lírikus. Heves belső harcainak csupán a lecsengése jelenik meg verseiben. Stílusa mindenek előtt az impresszionizmus eszköztárára támaszkodik, de szimbolista és szecessziós elemeket is alkalmaz. Alaphangja elégikus, de a legreménytelenebb helyzetben is kifejezi a szépség és az igazság iránti igényét. Jellegzetes hangulatú versei: Elégia egy rekettyebokorhoz (1917), Esti sugárkoszorú (1923), Jó éjszakát! (1924).

Kosztolányi Dezső (1885—1936) a sivár, kaotikus világban is a titkot, a csodát, a szépet, az értéket keresi — jellegzetesen impresszionista eszközrendszerrel. Rácsodálkozik a természeti szépre, az emberi lélek rezdüléseire. A hangulatképek megrajzolása nem csupán lírájában, hanem kis- és nagyepikájában is kulcsszerepet kap: jellemző eljárása a látványelemek sorolása, a benyomások lefestése. A gyermeki látásmód plasztikus képsora az A szegény kisgyermek panaszai (1910) versciklusa; a Számadás ciklus nagy gondolati költeményei is rendre hangulatképekre épülnek.

Babits Mihály műveiben is felbukkan az impresszionizmus; pl. a Messze, messze... c. verse (1907) a világ színpompáját fejezi ki a költői pillanatképek sorozatával. Kaffka Margit a köznapi érzelemvilág kifejezője lírában és epikában egyaránt. Témaköre a nő világa, a lélek- és a társadalomrajz egyesítésével. Stílusa plasztikus, költeményeiben a spontán versbeszédet kedveli. Prózájának nyelvében hangulatok, gondolatok, érzelmek mozaikdarabjai váltakoznak. Szép Ernő (1884—1953) mindhárom műnemben alkotott. Jellemző lírai magatartása a csodálkozás, a nosztalgia, illetve a részvét. Népies-impresszionista stílusban írt, szórakoztató sanzonokat is szerzett.